Az emberi létezés következő fontos tényezője, melyet az integrál szemléletben figyelembe veszünk – a tudat állapotai, melyek az emberi lét horizontális aspektusát képviselik, így egészítve ki az előzőekben tárgyalt szintek során megismert vertikális modellt. (Bőr, 2009) Fontos, hogy ne keverjük a tudatállapotokat a szintén változó én–állapotokkal vagy más néven személyes én–érzésekkel (ego–states).

Ken Wilber az integrál szemléletben – az advaita védanta hagyományára alapozottan – kétféle tudatállapot besorolást különböztet meg:

Az első csoportba a mindenki által ismert természetes tudatállapotok tartoznak, mint az ébrenlét, alvás és mélyalvás, melyeket mindannyian – nap, mint nap –, váltakozóan élünk meg. Amikor a tudat módosul, a változás minden kvadránsban egyidejűleg történik. A tudományos kutatásoknak köszönhetően tudjuk, hogy agyunk (jobb felső kvadráns) különféle frekvenciákkal tüzel a normál hétköznapi, éber, racionális, problémamegoldó béta tudatállapotban (14–40 Hz), mint a némileg ellazultabb, relaxációra, elmélkedésre és hipnózisra jellemző, kreatív–intuitív, kétdimenziós képekkel manipuláló alfa tudatállapotban (8–13 Hz). Míg nagyon mély ellazultság, meditáció vagy könnyű álom esetén kontrollálatlan háromdimenziós képekkel (W8) gyógyító théta állapotba (4–7 Hz) kerülünk. Az álom nélküli mély alvás vagy mély meditáció (nirvána, W9) állapotában pedig delta agyhullámok jellemeznek minket (1–3 Hz). Gamma agyhullámokat (40–100 Hz) ébredéskor és az alvás REM fázisában mértek. Wilber a természetes tudatállapotok kapcsán említi meg, hogy az éber tudatállapothoz kapcsolható a durva fizikai test, az álmodás állapotaihoz a finom energetikai test, míg az álom nélküli mélyálomhoz a legszubtilisabb kauzális test. A természetes tudatállapotok mulandóak és nem mutatnak fejlődést (Gánti, 2009).

A tudatállapotok második csoportjába Wilber szerint egyrészt a belső, azaz endogén gyakorlással kiművelt tudatállapotok, például a meditációs technikákkal megélhető tudatállapotok sorolhatók, melyek fejlődést mutatnak és nem mulandóak. Másrészt az exogén, azaz kívülről jövő, akár mesterségesen előidézett tudatállapotok, a különféle kémiai (pl. különféle tudatmódosító szerek) vagy természetes (pl. böjt, jóga, mantrázás) módon indukált transz állapotok. Egy másik felosztási szempont szerint a tudatállapot megváltoztatásának módja lehet eksztatikus (aktívan teszünk, külső ingereket felhasználva pl. dobolás, mantrázás, tánc) vagy insztatikus (csendes befelé fordulás a külső ingerektől pl. ülő meditáció vagy néma imádság) (Gánti, 2009).

A transz olyan jelentős tudatmódosulás, amelyben megváltozik a világ és önmagunk észlelése. Az integrál perspektívában a transz egy átmeneti tudatállapot–módosulás, mellyel látogatást teszünk a létra magasabb szintjeire, majd visszatérünk az eredeti tudatállapotba (Gánti, 2009).

Ezzel szemben a meditáció lényege a rendszeres, én–állapottól független, napi szintű gyakorlás. A meditációnak sokféle technikája létezik. Lényege az éber figyelése mindannak, amit észlelünk: egy választott fókusztárgynak, a csendnek vagy magának a tudatosságnak. A meditáció célja a magasabb tudatállapotok stabil tudatszintté formálása és beépítése identitásunkba. Ugyanakkor a transzperszonális pszichológia kutatásaira alapozva ismerjük azt a jelenséget is, hogy pszichikus vagy szubtilis állapotok és spirituális tapasztalatok rendszeres meditációs gyakorlás nélkül spontán módon vagy a korábban tárgyalt egyéb tudatmódosító technikák hatására is megvalósulhatnak (Gánti, 2009).

Mind az endogén, mind az exogén gyakorlás során, nem meglepő módon, az agyhullámok ugyanazokon az állapotokon mennek át, ahogy azt a természetes tudatállapotoknál tárgyaltuk. Például a meditáció mélyülése során az agy a hétköznapi éber béta állapotból először az ellazult alfa állapotba kerül, majd ahogy a meditáció tovább mélyül, théta, utóbb delta állapotok következnek. A delta agyhullám a Nirvána megtapasztalása során is mérhető az agyban. A gamma agyhullámok állandó jelenléte pedig regisztrálható a magas szintű meditációs megvalósítók EEG megfigyelésekor (Davidson, 2017).

A tudatállapot módosulás erősségének vonatkozásában megkülönböztetünk enyhe és erős módosulásokat. Enyhe módosulás esetén a belső (szubjektív) valóságunk változik (bal felső kvadráns), azaz az elme működése (gondolatok, képek, érzések), illetve a testérzetek. Az éberség lehet élesebb vagy éppen homályosabb; az idő, a gondolatok felgyorsulhat, lelassulhat vagy akár meg is állhatnak; az érzelmek felerősödhetnek, elnyugodhatnak vagy beállhat akár az üresség); a képek élénkebbekké válhatnak, teljesen meg is szűnhetnek vagy víziók, látomások jelenhetnek meg; érzékelhetjük a testünket nagyobbnak, kisebbnek, a testhatár elmosódhat, egészen az egységélményig. Erős módosulás esetén a külvilág észlelése (jobb kvadránsok) is változnak például a színek és hangok élőbbek és vibrálóbbak lesznek; a figyelem kitágul térben és időben; a tér szubjektív észlelése megváltozik; nyitott szemmel tapasztalt percepció változásokat tapasztalhatunk (vizuális illúziók); a szubtilis valóság (W8) elmén túli, transzperszonális észleléseit élhetjük át csukott, majd nyitott szemmel; végül nyitott szemmel átkerülhetünk egy másik dimenzióba (Gánti, 2009).

A tudatállapotok csoportosításakor figyelembe vehetjük azok irányát is. Regresszió esetén a tudatállapot „lefelé”, az alacsonyabb fejlettségi szint felé változik, beleértve a patológiás módosult tudatállapotokat is („pre–normális”). Progresszió esetén viszont a tudatállapot „felfelé”, a magasabb fejlettségi szint felé módosul, ami spiritualitással vagy fejlettebb állapotokkal hozható összefüggésbe („poszt–normális”). Tudatállapot módosulás kapcsolati változásokat (BA kvadráns) is eredményez például az ego védekezései gyengülnek, utóbb feloldódnak; az énhatár falai leomlanak; nyitottá, befogadóvá, befolyásolhatóvá (szuggesztibilissé) válunk a „hipnotikus hang”–ra; megnyílik a bizalom és a szív; az érzelmek könnyen előjönnek. A tudatállapot módosulások kapcsán (a JA kvadránsban) olyan helyek, funkciók és intézmények jelenhetnek meg, mint Keleten a buddhista kolostorok, jóga ashramok, a szúfi taríqák (rendek), a keresztény kolostorok, és a szibériai vagy amerikai indiánok törzsi sámángyakorlatai. Nyugaton a különböző önsegítő gyógyító és átalakulást segítő workshopok, meditációs elvonulások, jóga stúdiók, tudatmódosító szerekkel végzett „utazások”, intuitív gyógyítók, jövőmondók, médiumok használják a módosult tudatállapotokat (Gánti, 2009).

A spirituális fejlettség mércéje sosem a különleges paranormális képességek (sziddhik), hanem a megnyugodott, kitisztult szívből fakadó moralitás, valamint az isteni állapotban való időzés (Brahmavihárák, úgymint együttérzés, együtt örülés, szerető jóság és semlegesség képessége) (Gánti, 2009).

A spirituális hagyományokban (mint például a buddhizmus, kabbala, keresztény misztika stb.) az ébrenlét, az álom és a forma nélküli mélyalvás három természetes tudatállapota a felébredés lehetőségét hordozza magában, amennyiben teljes tudatossággal képesek vagyunk belépni ezekbe az állapotokba (Wilber, 2008).

A tudatállapotok azonban – még a legnagyszerűbb csúcsélmények is – csak jönnek és mennek, időlegesek. A magasabb tudatállapotokra irányuló ismételt gyakorlás hatására viszont gyorsabban bontakoznak ki a tudatfejlődési szintek is, mintha a magasabb tudatállapotot célzó tréning „megolajozná” a fejlődési spirált (Wilber, 2008).

A szülőknek ajánlott a tudatállapotok témakörben is jártasságot szerezni. Egyrészt, mert ők maguk is találkozhatnak életük során ezekkel a tudatállapot változásokkal, és jó, ha pontosan tudják, mi történik velük. A valamilyen hagyományvonalon történő spirituális gyakorlást – például a rendszeres, napi szintű meditációt – kifejezetten ajánljuk a szülőknek, hiszen erősebb lesz a jelenlétük a pillanatban, javul a koncentrációjuk, nő a belső béke, szeretet és együttérzés képessége – és ezek mind nagyon fontos kvalitások az elég jó szülők (Bettelheim, 2003) számára. De még ennél is fontosabb, hogy a gyermekek, akiket nevelnek, szintén megélhetnek – akár spontán – erős tudatállapot módosulásokat, például alvás során, betegség/műtét/baleset/egyéb traumatikus esemény miatt, vagy csak mert egy korábbi karma élesedik. Ha a szülők ilyenkor teljesen tájékozatlanok a tudatállapotok témakörében, és a gyermek nem talál értő fülekre a szülők részéről, ha nem validálják az élményét, hanem megpróbálják „meg nem történtté” tenni, vagy egyszerűen a gyermek csak leveszi, hogy a jelenséggel félelmet generált a szüleiben – egy életre elfojthatja magában a történteket. Duplán traumatizálódhat: egyrészt az élmény, másrészt a szülőktől kapott meg nem értés és elutasítás miatt.

(Integrál Szülő Edukáció, részlet)