Az ember integrált része a kozmosznak, nemcsak fizikai, testi értelemben, hanem lelkileg, szellemileg is. Ahhoz, hogy megértsük az ember lelki működését és pszichológiáját, ismernünk kell a Kozmosz (kozmosz/fizioszféra (anyagi világ) + bioszféra (élővilág, élő testek) + núszféra (elme, psziché) + teoszféra (a tudat magasabb régiói, a spirituális, isteni területek)) alapelveit és evolúcióját, mert ez adja meg azt az értelmezési kontextust, ami az emberi elme létezésére és működésére magyarázatot ad (Gánti, 2004).

Wilber evolúcióról alkotott nézete szerint az evolúció egy folyamatos fejlődés, amely nem csak a biológiai változásokat jelenti, hanem a tudat, a kultúra és a spirituális fejlődés szintjein is megjelenik. A holon fogalma Wilber rendszerének egyik központi eleme. A holon egy egység, amely egyszerre része egy nagyobb egésznek és maga is részegységeket tartalmaz. Minden dolog, ami megnyilvánul e fizikai világban, azaz létező – legyen az élőlény, tárgy vagy fogalom–, egyfajta holonikus struktúrával rendelkezik (Wilber, 2009).

A holonok első két motivációja (horizontális jellemző), hogy egyrészt fenntartsa egészlegességét (autonómiáját) és egyénileg hasson (hatóerő), másrészt, hogy megőrizze rész–ségét és beleilleszkedjen egy nagyobb egészbe. Ez a nézőpont segít megérteni az egységet és sokféleséget a világban, és azt is hangsúlyozza, hogy minden elem összekapcsolódik a többivel. Az evolúció során az egyszerűbb holonok összeolvadnak és összetettebbekké válnak. A következő két motiváció (vertikális jellemző): a transzcendálás (önmeghaladás), illetve a feloldódás/felbomlás jelensége, amikor egy holon szubholonokra esik szét (Gánti, 2004).

Összességében Wilber evolúciós gondolkodása azt sugallja, hogy az evolúció nem csak egy lineáris változás, hanem egy komplex folyamat, amelyben az egyes holonok fejlődnek, integrálódnak és összekapcsolódnak, hogy magasabb rendű egységeket hozzanak létre, és ezen fejlődés során kreatív ugrásszerű fejlődési lépések is megjelenhetnek (kvantumevolúció) (Gánti, 2004).

A holonok természetes hierarchiáját holarchiának nevezzük. Egy holarchiában a szintek száma a mélység, az adott szinten lévő holonok száma pedig a kiterjedés. Minden holon meghaladja, és ugyanakkor magában foglalja korábbi szintjeit (Gánti, 2004).

Az emberi szervezet maga is egy bámulatosan összehangolt működésű, nagy mélységű holon: anyagi síkon szervrendszerekből, az azokat alkotó szervekből, szövetekből, azon belül sejtekből épülnek fel, és így tovább, egészen a kvantumrészecskékig. Energetikai szinten különböző finomságú aura rétegek, meridiánok (nadik) rendszere, csakrák, akupunktúrás pontok alkotják, a durva energiáktól az egészen finom energiákig. Pszichiológialag tudatos elmével és tudattalan (személyes és kollektív) rétegekkel; id–el, egóval és szuperegóval; karakterrel (Bőr, 2009), személyiséggel, én–részekkel jellemezhető.

Maga a család, illetve a nagycsalád, mely az emberi lényt a létbe hívja, is holon természetű: számos emberből áll, akiknek mind megvan a maga szerepe a családi egységen belül. Saját hierarchiával, kapcsolódásokkal, szokásokkal, kultúrával, nevelési elvekkel, célokkal rendelkezik. A lakóközösség (falu, város), mely családokból épül fel és a felnövekvő ember tágabb környezetét adja, egy még nagyobb, összetettebb holon. Folytathatnánk a sort a nemzet, a kontinens, a Föld bolygó és az egész emberiség, végül az Univerzum, illetve benne minden megnyilvánult és meg nem nyilvánult lény végtelen tágasságáig kinyitva a holonok sorát, minden létsíkon, minden dimenzióban.

Az integrál szemléletű szülő edukáció során a holonok fogalmának bevezetése segíti a szülőket a globális rendszerszemléletű gondolkodásban, és támogatja abban is, hogy jobban átéljék helyüket és felelősségüket a Teremtésben. Mai modern, tudományos, beszűkült síkvilágunkban a gyermeket vállaló szülőknek nagy szüksége van az effajta tágabb látásmódra.

(Integrál Szülő Edukáció, részlet)